Sporthírek

Új pályázatot írt ki az MLSZ sportlétesítmények támogatására

Új pályázatot írt ki az MLSZ sportlétesítmények támogatására
A program célja, hogy egy következetes, ütemezett forrás-felhasználási koncepció segítségével, az amatőr sportszervezetek által használt sporttelepek felújításán, biztonságosabbá, komfortosabbá tételén keresztül az amatőr futball játékos-, szakember-, valamint szurkolómegtartó és -vonzó képessége javuljon. A program 3 évre szól.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)


A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az amatőr labdarúgó-létesítmények (labdarúgópályák, öltözők) felújítását támogató, előminősítéses pályázatot hirdet a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezménye program (tao) keretében.

A pályázaton olyan sportszervezetek indulhatnak, amelyek legalább 6 éve részt vesznek az MLSZ versenyrendszerében, és a felnőtt férfi nagypályás bajnokságban indított csapatuk legmagasabb bajnoki besorolása legfeljebb a megyei/budapesti I. osztály, illetve önálló utánpótlás-nevelő klub esetében nem biztosítanak korosztályos csapatot NB-s osztályú sportszervezet részére.

A pályázó sportszervezetek bruttó 700 ezer és 7 millió forint közötti összeget nyerhetnek el. A pályázatokat 2013. február 5-től kezdve, 2013. március 8-ig az MLSZ online rendszerében lehet benyújtani.


Forrás: mlsz.hu

-tk-