
archívum
Mehet
Uruguay fél lábbal a nyolcaddöntőben

Uruguay szinte már a nyolcaddöntőben érezheti magát, amennyiben holnap a Franciaország - Mexikó találkozó döntetlen lesz. Ugyanis Tabarez csapata 3-0-ás győzelmet aratott Dél-Afrika ellen. A kékek már a 24. percben előnyhöz jutottak, amikor Diego Forlán lőtt egy hatalmas bombagólt Khume kapujába. Végig fölényben fociztak az uruguay-i játékosok, a hazaiaknak pedig jóformán csak kontrákra volt lehetőségük.
A mérkőzés végleg a 76. percben dőlt el, amikor Luis Suarez teljesen üresen kapott labdát az afrikai tizenhatoson belül. Megtolta a kapus mellett, aki buktatta. Ezért Busacca játékvezető tizenegyest ítélt, ráadásul kiállította Khumet. Természetesen Frolán állt a labda mögött és magabiztosan a bal felső sarokba lőtt. Ezzel a duplával vezet is a góllövőlistán. A kegyelemdöfést pedig a mérkőzés hoszabbításában Pereira adta meg. Uruguay így már négy pontos az A-csoportban, míg a Bafana Bafananak csak 1 pontja van, amelyet Mexikó ellen szerzett.

Pereira fejese már csak hab volt a tortán
A mérkőzés végleg a 76. percben dőlt el, amikor Luis Suarez teljesen üresen kapott labdát az afrikai tizenhatoson belül. Megtolta a kapus mellett, aki buktatta. Ezért Busacca játékvezető tizenegyest ítélt, ráadásul kiállította Khumet. Természetesen Frolán állt a labda mögött és magabiztosan a bal felső sarokba lőtt. Ezzel a duplával vezet is a góllövőlistán. A kegyelemdöfést pedig a mérkőzés hoszabbításában Pereira adta meg. Uruguay így már négy pontos az A-csoportban, míg a Bafana Bafananak csak 1 pontja van, amelyet Mexikó ellen szerzett.
p.sz.
További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)



Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat










