archívum
Mehet
Videoton - Szolnok: Kötelező a győzelem!

Elvileg a Videotonnak kötelező lenne begyűjtenie a három pontot a Szolnok ellen vasárnap, hazai pályán. Már csak azért is, mert a fehérváriak tavaly második helyen végeztek, míg a Tisza-partiak újoncként próbálnak virgonckodni az első osztályban. A Videoton mellett szól a két csapat múltja is. A két gárda az NB 1-ben még sosem csapott össze egymással, de hat tétmérkőzést már vívtak egymás ellen. A Videoton kétszer is kipottyant a másodosztályba (1968, 1999) és négy alkalomból háromszor legyőzte a Szolnokot. Két kupameccsen is megmérkőztek már, legutóbb 2005-ben 3-1-re nyertek.
De ami a mostani meccs különleges pikantériája lesz, Lipták Zoltán nevelőegyesülete ellen fog pályára lépni Fehérváron és mindenképp a győzelemre fog hajtani. "Mindeképpen a három pont megszerzése a cél. Ugyanakkor tudom, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés. Ismerem a szintén salgótarjáni születésű edzőt, Vágó Attilát, aki egységes, jól szervezett csapatokat szokott építeni. Arra számítok, hogy vasárnap is egy ilyen jellegű Szolnok áll ki ellenünk"- nyilatkozta Lipták a Videoton hivatalos honlapjánvideoton
. Bár beköszöntött az igazi ősz, az edzések nem állnak és a keddi, hazai válogatott meccs után Lázár Pál kivételével mindenki harcképes. A Vidi rajta kívül Elek Ákost és Lipták Zoltán adta Egervári Sándor csapatához.

További hírek:
Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (115), Bajnokok Ligája (107), Magyar Labdarúgó Szövetség (99), foci (96), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), La Liga (63), Serie A (63), futball (60), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), UFC (41), José Mourinho (39), Milan (39)

Tarlós István is megjutalmazta a KEK-győztes Fradi női kézilabda csapatot
Fontos tornára hangolt a Magyar Sumo Válogatott
Strikeforce: Barnett vs Cormier eredmények
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat