archívum
Mehet
Vucinic volt a fővárosi derbi hőse

Négy forduló van hátra a Serie A küzdelmeiből és a csata nagyon kiélezett a Scudettoért. A Roma vasárnap este fővárosi rangadót vívott a Lazioval. Ranieri mester, a Roma trénere semmit sem bízott a véletlenre, pályára küldte Tottit, Tonit és Vucinicet is. Mégis a kékek szerezték meg az első gólt a 14. percben Rocchinak köszönhetően. Ám ezzel a találattal nem mehettek biztosra a Roma ellen, amely szinte megállíthatatlan a bajnokságban.
Mondhatjuk, hogy a legkiegyensúlyozottab csapat. A szünetben Ranieri tovább erősítette a támadó alakzatot, kettőt is cserélt, Menez és Taddei is pályára lépett. A Lazio nem sokkal a sípszó után növelhette volna előnyét, de Floccari hagyta ki a tizenegyest. Az 53. percben jött is az egyenlítés. Jobb oldali szöglet után Koralov húzta ki Taddei lábát a tizenhatoson belül, a büntetőt Vucinic értékesítette. Tíz perc sem kellett, amikor Vucinic ismét eredményes volt. A Roma támadója egy hatalmas bombagólt lőtt Muslera kapujába szabadrúgásból. A fiatal kapus mozdulni sem tudott. Ezzel a találattal nyert a Roma a derbin és átvette a vezetést az Intertől. A vereség már sok volt a Lazio drukkereinek, akik a lelátón rendbontásba kezdtek. A Lazio három pontra van a kieső zónától.
A Milan viszont már kiszállt a bajnoki címért folyó versenyből, miután 2-1-re kikapott a Sampdoria otthonában. Boriello már a 20. percben vezetéshez juttatta a Milant egy fejesgóllal, de Leonardo csapata leengedett, így a Samp még a félidő előtt majdnem kiegyenlített. A második félidőben Bonera volt nagyon fegyelmezetlen. Az 54. percben Cassanonak csúszott oda hátulról az ötös vonalánál, amiért rögtön piros lapot kapott a védő. A büntetőt maga a sértett végezte el, 1-1. AZ emberhátrány ellenére ment előre a Milan, Ronaldinho lövése majdnem be is akadt. Később a túloldalon Dida a gólvonalon tudta megfogni a labdát, a hazaiak mr gólnak örültek, de a partjelző jelezte, hogy a labda nem ment át a gólvonalon. A mérkőzés végén egy beadásból viszont már sikerült bevenni Dida kapuját. Pazzini érkezett jó ütemben és bólintott.
Serie A 34. forduló eredményei:
Inter Milan - Juventus: 2-0
Chievo - Livorno: 2-0
Atalanta - Fiorentina: 2-1
Bari - Napoli: 1-2
Cagliari - Palermo: 2-2
Catania - Siena: 2-2
Parma - Genoa: 2-3
Sampdoria - Milan 2-1
Udinese - Bologna: 1-1
Lazio - Roma: 1-2

Totti mutatott be a Lazio drukkereinek

Dida majdnem kifogta Cassano büntetőjét

Információ:
Facebook
Sport Online Linkajánló
Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
Labdarúgás
Foci.hu - Sport foci Foci24 - Sport foci
Fociland - Sport foci
Juventus Fan portál - Sport foci
Németfoci - Sport foci
ManUtdWorld - Sport foci
Olaszfoci Fanclub - Sport foci
A.S. Roma Ultras - Sport foci
Chelsea Hungary Club - Sport foci
Bajnokok Ligája - Sport foci
Real Madrid Fans - Sport foci
A.C. Milan Fans - Sport foci
Ajaxportál - Sport foci
Arsenal F.C. - Sport foci
Iker Casillas Fan Club - Sport foci
Barca FanClub - Sport foci
Benfica Fans - Sport foci
Német Válogatott Fanclub - Sport foci
Spanyolfoci - Sport foci
Lionel Messi Fan Club - Sport foci
VB 2010 (136), MLSZ (114), Bajnokok Ligája (107), foci (97), Magyar Labdarúgó Szövetség (91), Inter (85), Európa Liga (75), Barcelona (74), Premier League (69), Bayern München (66), Real Madrid (65), Serie A (63), La Liga (63), futball (61), Arsenal (52), Manchester United (49), Chelsea (47), Milan (39), José Mourinho (39), Fulham (38)

Silva vs. Sonnen 2 Júniusban
Balzsay április 21-én Sartison ellen védi világbajnoki címét
Elkészült a legsportszerűbb futball szervezetek listája
Löw a 2014-es vb-győzelemre hajt
Hivatalos: Maradonát elküldték
Maradona marad az argentin szövetségi kapitány
A teljes francia keretet eltiltották
Lloris sajnálja VB-n történteket
Hajrában nyert a Bayern - videó
Fernando Torres fontos meccseket hagy ki
Az Inter győzelme a Palermo ellen
Könnyű út helyett a nehezebb is megteszi
A Videoton ifjai remekeltek
Dragóner örül, hogy végigcsinálta
Jó erőben van a csapat
Győzelem szoros meccsen
Fél tucat Fradi-gól
Remekelt a bajnokcsapat