Sporthírek

A kiemelt sportágak vezetőivel egyezett meg a miniszterelnök

A kiemelt sportágak vezetőivel egyezett meg a miniszterelnök
Orbán Viktor szerint csupa olyan sportági szövetségnek biztosítanak állami forrást, amely már bőségesen bizonyította, hogy arra használja a közpénzt, amire a kormányzat szánta.


Orbán Viktor megállapodást írt alá a 16 kiemelt sportági szövetség elnökeivel


Megállapodást írt alá ugyanis a Parlamentben a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy e 16 sportágban szerezték a magyar sportolók az olimpiai aranyérmek 96,4 százalékát. Az ünnepségen Borkai Zsolt, a MOB elnöke a célok között említette, hogy az elkövetkező időszakban még több fiatal kezdjen sportolni.




Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke a vívás kiemelt sportággá emeléséről és az ezzel járó támogatások sportfejlesztési hatásáról


Orbán Viktor kiemelte, hogy jelentős fizetésemelést kapnak azok az edzők, akik világversenyeken komoly eredményt elért sportolókat nevelnek. Az ország identitását megalapozó kultúrához, tudományhoz és sporthoz hozzájárulók ugyanis nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy azért kelljen külföldön dolgozniuk, mert itthon nem tudnak megélni.



MTI/MCOnet

Fotó: Botár Gergely