Deme nem tudja, tagja lesz-e a szűk keretnek
- Egyelőre még nem tudom, hogy tagja leszek-e a 18-as keretnek, hiszen ez a második nap végén sem derült ki - mondta Imi. - Természetesen nagyon remélem, hogy Mátyus János, illetve Pető Zoli beválogatnak a szűkebb elitbe. Bár csak csereként szálltam be a ma délutáni játékba és kellett néhány perc, hogy felvegyem a ritmust, úgy érzem, hogy elég jól mozogtam és bizakodva várhatom a kerethirdetést.
- A csapattársaid hogy' muzsikáltak?
- Nem nagyon figyeltem őket, de azt tudom, hogy Szalai Tomi egy félidőzött, csakúgy, mint János, ő viszont gólt szerzett az egymás közti játékban. Ferencz Dani, ha jól emlékszem, végig a pályán volt.
- Egy hét múlva jön a Kelet válogatottja elleni találkozó. Addig már nem is találkozik a 18 kiválasztott?
- Úgy tudom, hogy egy nappal előtte összejön a társaság.
Forrás: www.sportandmedia.com