Elfáradt a Pápa
„A játék képe alapján egyáltalán nem volt ilyen sima a meccs, ahogy az eredmény mutatja. Ők kihasználták a helyzeteiket, mi pedig nem. Ennyire egyszerű. Véleményem szerint egész jól játszottunk, csak a helyzetkihasználással adódtak problémáink. Ettől függetlenül én is érzékeltem, hogy fáradtabb a csapat a szokásosnál, úgy tűnt, hogy fejben már a téli szüneten vagyunk néha. Az is rányomta a bélyegét a meccsre, hogy számunkra igazából nem volt tétje, ennek ellenére próbáltunk szépen búcsúzni hazai pályán a közönségtől, de sajnos nem sikerült. Véber Gyuri sem szúrt le minket igazán a meccs után, látta ő is, hogy a helyzethez képest megpróbáltunk jól focizni. Összességében megérdemelt a Győr sikere, de mi sem vallottunk szégyent."
Forrás: www.sportandmedia.com