Sporthírek

Határ a csillagos ég

Határ a csillagos ég
Kamerun ma este barátságos mérkőzést játszik Olaszország ellen Monte Carloban. A szelídíthetetlen oroszlánok csapatkapitánya, Samuel Eto'o bízik a sikeres esztendőben.
Ebben az évben a világ futballszeme Dél-Afrikára fókuszál. A 2010-es világbajnokság otthona ugyanis Dél-Afrika lesz, ezzel új fejezet kezdődik a torna történelmében, hiszen eddig sosem rendeztek afrikai országban vb-t. Kamerun is kvalifikálta magát az afrikai zónából, a válogatott csapatkapitánya pedig bizakodó, talán kissé túlságosan is. Samuel Eto'o, az Inter támadója reális esélyt lát arra, hogy Kamerun elhódítsa a FIFA-trófeát.

Eto'o bízik a sikeres világbajnoki szereplésben

Eto'o bízik a sikeres világbajnoki szereplésben

Persze amelyik csapat eljutott a legjobb 32-es mezőnybe, már joggal bizakodhat. De azért vannak még erősebb csapatok is az egyes csoportokban. De Eto'o boldog és reménykedik. "Ez az első alkalom, hogy világbajnokságot játszanak Afrikában és még ha nagyon nehéz is lesz, van remény a győzelemre"- mondta az egykori Barcelona támadó. Samuel szerint az afrikai országok válogatott labdarúgói már rendelkeznek kellő európai tapasztalattal, hogy joggal reménykedjenek egy világbajnoki győzelemben. "Nagyon boldog lennék, ha én emelhetném magasba a trófeát a mi kontinensünk csapataként." De a világbajnokság előtt még számos megpróbáltatás vár a kameruni támadóra. Csapata, az Inter hétvégén bajnoki mérkőzést játszik a Genoa ellen és feltétlenül nyernie kell, ha nem akarja, hogy a Milan - Romaval játszik - utolérje őket.

Eto'ora hősként tekintenek Kamerunban

Eto'ora hősként tekintenek Kamerunban

"Remélem a következő hétvégén tovább nő előnyünk a tabellán, mert meg kell verni a Genoat és remélhetőleg a Roma-Milan meccsen egy kis űr keletkezik." Eto'o még arról is beszámolt, hogy ha Londonban a Chelsea ellen megismétlik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén nyújtott jó teljesítményt, nagy esélyük lehet a döntőbe jutásra is.
Kamerun a világbajnokságon Hollandiával, Japánnal és Dániával közösen szerepel az E jelű kvartettben.



p.sz.


VB 2010 hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu