Sporthírek

Hosszabbításban alázott az Arsenal

Hosszabbításban alázott az Arsenal
Az Arsenal 1-1-es rendes játékidőt követően Nasri három perc alatt szerzett két tizenegyesgóljával kellő előnyt szerzett a Tottenham otthonában az angol Liga-kupa harmadik fordulójában. Arshavin pedig a 115. percben állította be a 4-1-es végeredményt.
A végeredmény tekintetében az Arsenal simán megverte a Tottenham csapatát a Liga-kupa 3. körében. A vendégek még Lansbury 15. percben szerzett találatával szerezték meg a vezetést. Az első félidő hajrájában Gibbs növelhette volna az előnyt, de a játékvezető lesen állította meg, holott nem volt az. De az Arsenal végig uralta a mezőnyt.
A szünetben Harry Redknapp cserélt kettőt is, a csereként beállt Robbie Keane első labdaérintéséből a 49. percben szerezte meg az egyenlítést 16 méterről. Ám szépséghibája a gólnak, hogy az ír támadó lesen állt, de a bíró nem vette észre. Ezek után a két csapat nem tudott mit kezdeni egymással a rendes játékidőben, pedig Keane még a kapufát is eltalálta, de Fortuna nem volt a hazaiakkal ekkor.
Viszont a ráadás első pillanataiban nagyot fordult a világ, ugyanis 3 perc alatt két tizenegyesből szerezte meg az Arsenal a vezetést Samir Nasrinak köszönhetően. A franciát előbb Bassong rántotta le. A második tizenegyesnél pedig Chamakh került a földre Caulker jóvoltából. Ezt is Nasri értékesítette. A csereként beállt Arshavin a 105. percben balról lőtte ki a hosszú sarkot és állította be a 4-1-es továbbjutást érő eredményt.


p.sz.