Sporthírek

Inkább az Inter, mint a Barcelona

Inkább az Inter, mint a Barcelona
Tegnap este Ivica Olci triplázásával a Bayern kiütötte a Lyont a Bajnokok Ligája elődöntőjéből. A bajorok menedzsere jobban örülne, ha az Inter lenne ellenfele a madridi döntőben.
Tegnap este minden úgy alakult, ahogyan azt a Bayern München háza táján eltervezték. Idegenben győztek, nem is akárhogyan, 3-0-ra, úgy, hogy a franciáknak gyakorlatilag sanszuk nem volt a mérkőzésen, annak ellenére, hogy a müncheniek védelme nem a legerősebb összeállításban lépett pályára. Louis van Gaal, a bajorok mestere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az mellett, hogy agyon dicsérte csapatát, már a madridi döntőre tekintett előre, mondván jobban szeretné az Intert látni a döntőben.

Demichelis és van Gaal örül a mérkőzés alakulásának

Demichelis és van Gaal örül a mérkőzés alakulásának

"Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Nagyszerű meccset játszottunk"- kezdte a korábbi Barcelona menedzser, aki Ernst Happel és Ottmar Hitzfeld után harmadikként két különböző csapattal és európai trófeát nyerhet. "Ugyanolyan jól szerveztük meg a támadásokat, mint a védekezést. Ha úgy játszunk, ahogyan a meccs végéig, nagyon nehéz lesz legyőzni minket. Csak két lehetőséget adtunk nekik, nem tudták kihasználni. Nagyon büszke vagyok a csapatomra." Az elődöntő másik ágán a Barcelona az Intert fogadja és 3-1-es hátrányból kezdi a mérkőzést.

Ailtintop lövése majdnem a negyedik találatot hozta

Ailtintop lövése majdnem a negyedik találatot hozta

Ez nagyon nehéz helyzet a katalánok számára, amit van Gaal annyira nem is bán. "A Barcelona tíz alkalomból kilencszer megverne minket, de még mindig lenne esélyünk. Jobban örülnénk neki, ha az Interrel játszanánk. Jó lenne egy sajtótájékoztatót csinálni a barátommal, José Mourinhoval együtt." A Barcelonának legalább két gólt kell szereznie és egyit sem kapnia a továbbjutáshoz. Ha mást nem, akkor van Gaal majd telefonon egyeztet egy időpontot Mourinhoval és elszakmázgatnak egy kicsit.


p.sz.

Bajnokok Ligája hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu