Sporthírek

Robben megint tovább juttatta a Bayernt

Robben megint tovább juttatta a Bayernt
3-2-re kikapott a Bayern München a Manchester United otthonában, de 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutottak. Robben volt a nyerő ember csakúgy, mint a Fiorentina ellen.
És mégis játszott Wayne Rooney, ahogyan a mérkőzés előtt pár órával írtuk. Sir Alex Ferguson tehát csak titkolni akarta, hogy beveti-e nagyágyúját, vagy sem. Nem mondhatni, hogy a United nem tett meg mindent a továbbjutásért. A 3. percben Darron Gibson juttatta előnyhöz a hazaiakat. A vörös ördögök játékosa a Rooney által lekészített labdát jó tizennyolc méterről Butt kapujának bal sarkába lőtt. A bayern kicsit össze is zavarodott, mivel négy perc múlva jött a következő hazai találat. Valencia kapott labdát a jobb szélen, Badstuber mellett elment és laposan középre tette a labdát, ahol érkezett Nani és sarokkal a hálóba továbbította a játékszert.

Nani jól játszott, de ez is kevés volt

Nani jól játszott, de ez is kevés volt

A bajorok nem is nagyon tudtak mit kezdeni a United játékával, úgy tűnt, hogy Ferguson csapata akár meg is szórhatja a Bayernt. A manchesteriek egymás után hagyták ki a helyzeteket, de az első félidő hajrájában ismét Valencia lépett meg a jobb oldalon és egyenesen Nani felé tekert, aki a keresztléc alá bombázott, 3-0. De még a 43. percben szépített a Bayern. Müller felé szállt a labda, a fiatal támadó Olic elé fejelt, aki Carick szorításában éles szögből begyötörte a labdát van der Sar kapujába. 3-1-el mentek pihenőre a csapatok és a Bayern így már nem is állt olyan rosszul. Azonban a második félidő elején a fiatal és tettéért mondhatni tapasztalatlan brazil védő, Rafael Ribéry visszahúzásáért megkapta második sárga lapját Rizzoli játékvezetőtől és mehetett zuhanyozni. Nehéz helyzetbe került a MU. Naninak volt egy nagy lehetősége, de Butt hárítani tudott.

Robben (balra) valami elképesztő gólt lőtt

Robben (balra) valami elképesztő gólt lőtt

Elkezdte átvenni az irányítást a Bayern, mivel a hazaiak visszahúzódtak az emberhátrány miatt. Jöttek is a kapuralövések, ahol szükség volt van der Sar bravúros hárításaira. A 74. percben viszont tehetetlen volt a holland kapus. Honfitársa, Arjen Robbent találta meg Ribéry szöglete, aki egyből a hosszúba lőtt a tizenhatosról, 3-2. Ez pedig a végeredmény, a Bayern ugyanúgy, mint a Fiorentina ellen, 3-2-es vereséggel jut tovább, de ezúttal az elődöntőbe és megint Robben döntötte el a találkozót.
Itt majd a németek a Lyonnal fognak találkozni, merthogy a francia derbin a Lyon előnye kitartott. A Bordeaux ugyan nyert Chamakh 44. percben szerzett találatával, ám 3-2-es összesítéssel riválisa lépett az elődöntőbe.

Ezek után az elődöntő párosításai:

Barcelona - Inter
Bayern München - Lyon


p.sz.

Bajnokok Ligája hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu