Sporthírek

Forlán nem volt egészséges

Forlán nem volt egészséges
Diego Forlán combsérüléssel játszott a hollandok ellen és ezért használhatatlannak érzi magát, mivel nem tudta megsebzeni a hollandokat.
Forlán szomorú, még akkor is, hogy gólt lőtt a hollandoknak kedden. Hiába az erőfeszítés, a dél-amerikaiak 3-2-re veszítettek. Forlán szerezte a uruguay-iak első gólját és 3-1-es állásnál lecserélte őt Oscar Tabarez. "Kicsit hasznavehetetlennek érzem magam, mivel nem voltam a legjobb formámban, nem tudtam a legjobbat alakítani. Habár összeségében azt hiszem jó volt, de a második gól elég nagy erőfeszítésünkbe került, miután a hollandok kettővel ott hagytak minket."

Tabarez okkal cserélte le Forlánt

Oscar Tabarez is emelt fővel búcsúzott a hollandok ellen

"Nem akartam zaklatni a csapattársaimat, szóval jó döntés volt, hogy másik játékos állt be a helyemre, el voltam fáradva. Remélem jobban leszek, most még nagon fáj, de szeretnék játszani a harmadik helyért. Sőt mindannyian abban reménykedünk, hogy jobban leszünk arra a meccsre. Nagyon büszkék vagyunk attól függetlenül, hogy veszítettünk." Forlán még azt is hozzá tette, hogy a hollandoktól kicsit azért más játékot várt. "Az az igazság, hogy ennél többre számítottam. Voltak már sokkal nehezebb mérkőzéseink, mint ez." - tette hozzá. Uruguay szombat este Németországgal játszik majd a harmadik helyért.


p.sz.

VB 2010 hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu