Sporthírek

Megérdemelt spanyol győzelem

Megérdemelt spanyol győzelem
Tegnap este Durbanben Spanyolország Puyol fejesével legyőzte Németországot. De megdolgoztak a spanyolok a sikerért, hiszen végig irányították a mérkőzést.
Kicsit olyan érzése volt a tegnapi találkozó közben az embernek, mintha a Spanyolország - Svájc meccset nézné. Mennek előre a spanyolok, de nem tudnak gólt szerezni és a németek pedig bármikor találhatnak egyet a semmiből és nyernek. Ez most nem így lett, mivel Puyol a 73. percben Neuer hálójába bólintott, erre pedig nem érkezett válasz. Így Spanyolország első világbajnoki döntőjét játszhatja. Az a bizonyos polip is megjósolta, hogy a spanyolok nyernek ezúttal. Tehát a németek a legközelebbi világbajnokságon aligha fognak a véleményükre hagyatkozni. De mindent egybe véve megérdemelt volt az ibériai siker, hiszen végig magabiztosak voltak és támadtak, míg a németek csak a védekezéssel voltak elfoglalva.

Villa ezúttal nem szerzett gólt

David Villa eddig 5 gólos

"Ez messze a legjobb teljesítményünk volt"- emelte ki David Villa, aki ezúttal nem talált be. "Szép lett volna, ha még több gólt szerzünk, de a legfontosabb dolog, hogy elértük a döntőt." Pedro akár 2-0-ra is növelhette volna az állást, ha a mérkőzés vége felé közeledve kettő az egyben lepasszolja Torresnek a labdát. Ám nem tette meg, hanem inkább cselezett és nem jött be. Ezzel kapcsolatban Villa nem mérges az ifjú játékosra. "Pedro játszott a szélen és jól is játszott. Mindannyian jó munkát végeztünk. Soha a történelem során ilyen messzire még nem mentünk és megérdemlünk mindent, amit elértünk"- folytatta Villa, aki eddig öt gólnál jár a tornán és jó esélye van elhódítani a gólkirályi címet.


p.sz.

VB 2010 hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu