Sporthírek

Nagy a felelősség a bírókon

Nagy a felelősség a bírókon
Rekord mennyiségű sárga lapot osztott ki Howard Webb a vasárnapi dél-afrikai világbajnoki döntőn. De Jong, a hollandok középpályása szerint, nem a bírókat kell okolni, hanem a FIFA-t.
Nigel de Jong örülhetett, hogy nem küldte zuhanyozni Howard Webb, ugyanis olyan karate rúgással szállt bele Xabi Alonsoba, a spanyolok középpályásába, hogy az még Jackie Chan is megirigyelné. Ez az egyike volt azoknak a cselekvéseknek, amik miatt több féle gúnyelnevezést is kaptak a hollandok, mint például a "Piszkos Hollandok". De Jong viszont megvédte a bírót, szerinte nem volt semmi gond a játékvezetéssel, de hozzá tette, hogy nagyon sok múlott a FIFA hozzállásán is, mivel szerinte túl nagy felelősség hárul rájuk.

Szegény Xabi Alonso nagyot kapott

Xabi Alonsot úgy mellbe rúgta de Jong,
hogy felkelni is alig bírt

Azért mi is tegyük hozzá, hogy ha Howard Webb következetes és már a mérkőzés elején megfogja a játékosokat, akkor talán futballt is láthattunk volna mészárlás helyett. "Manapság nagy a nyomás a bírókon. Túl sok szabályt hoz a FIFA velük kapcsolatban, amivel meg mondják mit csináljanak. Sokkal könyebb lenne, ha jobban tudnának koncentrálni a mérkőzésre. Lehet hogy túl régi módi vagyok, de amikor megnézzük, hogy milyen volt a foci régen, sokkal nagyobb hibákat is láthatunk, amiket akkor senki sem fújt le."

Webb-nek talán kicsit szigorúbbnak kellett volna lennie

Hiába reklamáltak a spanyolok, de Jong megúszta

"Ez a játék része. Most pedig a FIFA kiadta ezeket a szabályokat és így már nem izgalmas a meccs a játékosok szempontjából. Hagyjuk, hogy a foci, az foci maradjon."
De nem kerülhetjük meg a következő dolgot sem. A mostani világbajnokságon elkövetett súlyos bírói hibák rámutattak arra a tényre, hogy mindenképpen technikai segítségre van szükségük a sporttársaknak.


p.sz.

VB 2010 hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu