Sporthírek

Elindultak a paralimpikonok

Elindultak a paralimpikonok

Ünnepélyesen elbúcsúztatták a magyar paralimpiai csapat első - legnagyobb létszámú - csoportját. Még soha nem vett részt ennyi magyar sportoló a paralimpián, a 43 versenyző pedig minden idők második legnépesebb magyar csapatát jelenti.

A 43 magyar induló összesen 80 versenyszámban áll rajthoz a XV. Nyári Paralimpiai Játékokon Rióban. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint "tíz érem benne van a magyar csapatban". "Úszásban, vívásban és asztaliteniszben vagyunk a legerősebbek, de remélem, hogy azért atlétikában, erőemelésben, dzsúdóban és kajak-kenuban is odaférünk az érmekhez."

 

paralimpiai csapat

Közel 80 fős magyar delegáció indult Rióba

 

Augusztus 21-én ért véget a riói olimpia, a paralimpia szeptember 7-től 18-ig tart. A magyar paralimpiai csapat második csoportja szombaton, a harmadik pedig kedden indul Rio de Janeiróba. A londoni paralimpián a magyar csapat két arany-, hat ezüst- és hat bronzérmet nyert.

 

/T.D.