Sporthírek

Letették a csepeli birkózó akadémia alapkövét

Letették a csepeli birkózó akadémia alapkövét

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia egy multifunkcionális sportcsarnokból, illetve egy birkózó szakkollégiumból és képzési központból áll majd.

A csepeli komplexum összességében 4,5 milliárd forintból valósul meg. Első ütemben a 4000 négyzetméteres sportcsarnok épül fel, majd azt követi a 130 fő befogadására alkalmas bentlakásos kollégium, illetve képzési központ, sportrehabilitációs központ és vendégház kivitelezése. Az első ütemben megépülő sportcsarnok földszintjén a "Csepeli Birkózó Világ" kap helyet, három szőnyeges edzőcsarnokkal, öltözőkkel, szaunával, pihenőhelyiségekkel. Itt lesz majd a Csepeli Birkózó Club is. Az emeleten 500 fős lelátóval ellátott csarnokot alakítanak ki, nemzetközi birkózó-versenyekre alkalmas három szőnyeggel, felkészülésre alkalmas hat szőnyeggel.

 

Letették a Kozma István Birkózó Akadémia alapkövét

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia egy multifunkcionális sportcsarnokból, illetve egy birkózó szakkollégiumból és képzési központból áll majd

 

A galériaszintnek pedig több funkciója is lesz: akadémiai iroda, leválasztható előadóterem, oktató-, konferencia-, rendezvénytér, klubterem, valamint a Kis-Dunára néző vendéglátó terasz létesül. A létesítmény más sportágak kiszolgálására is alkalmas lesz, ugyanakkor konferenciák, komoly- és könnyűzenei hangversenyek helyszíne is lehet. Az akadémia kollégiuma 14-23 éves kor között bentlakásos kollégiumi elhelyezést biztosít majd, ahol a fiatalok nevelése, tanulása, mentális fejlesztése és egészséges táplálkozása is kiemelt figyelmet kap. 

MTI/T.D.