Sporthírek

Mészáros János a sporttörvényről

Mészáros János a sporttörvényről

A sporttörvény novemberi változásával összhangban átalakult a Magyar Olimpiai Bizottság, melyről Dr. Mészáros János, a MOB alelnöke adott interjút.

A MOB 2012 óta a teljes magyar sport irányításáért volt felelős, mostantól azonban csak az olimpiai sportágak tartoznak a hatáskörébe, a tagozatok pedig kiváltak, így létrejött a Nemzeti Versenysport Szövetség, a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség, valalmint a Magyar Paralimpiai Bizottság. A Nemzeti Versenysport Szövetség élére Mészáros János került, elmondta, hogy a szövetségbe a nem olimpiai sportágak tartoznak, illetve azon olimpiai sportágak, amelyek szakágai a Világjátékokon is részt vesznek.

 

 

A Magyar Paralimpiai Bizottságról elmondta, hogy ide olvadnak be a további fogyatékos szervezetek, a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség pedig a diák- és főiskolai-egyetemi sport, valamint a szabadidősportért felelős szakmai tagozatból alakult. Hozzátette, hogy jelenlegi legfontosabb feladat, hogy 2024-ben Budapesten kerüljön sor az olimpiára. "Ez a karatének is jó volna hiszen már olimpiai sportággá vált, illetve én személyesen is dolgozok az ügyön."

 

 

/T.D.