Sporthírek

Minden előzetes várakozását felülmúltak az atléták

Minden előzetes várakozását felülmúltak az atléták

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták. Az évértékelő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a versenyzők magasra tették a mércét, ezt a teljesítményt nehéz lesz megismételni, ugyanakkor szeretné, ha a jövőben nemcsak vb-érmese, hanem végre világbajnoka is lenne a sportágnak.

A szövetség jelezte szándékat arról is, hogy 2023-ban megrendezné a felnőtt szabadtéri vb-t, amit a kormány és a sportvezetés is támogat. "Jelenleg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől várjuk a feltétel- és szempontrendszereket ahhoz, hogy a végleges döntés megszülessen a pályázatról" - fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy jövő ősszel dönt majd a nemzetközi szövetség. A vb helyszíne egy Csepelen felépítendő 40 ezres, majd 15 ezresre visszabontható atlétikai stadion lenne.

 

Nagyon sikeres évet zárt a magyar atlétika

Minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták

 

"Arányaiban még soha nem teljesített világbajnokságon ilyen jól a magyar válogatott, összességében pedig egyszer, 1991-ben Tokióban volt több ilyen helyezésünk" - jelentette ki Spiriev Attila sportizgazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy Baji Balázs előtt magyar gátfutó még soha nem nyert érmet világbajnokságon. 

 

/T.D.