Sporthírek

Ökölvívó kollégium épül

Ökölvívó kollégium épül

A Madárfészek Ökölvívó Akadémia kollégiummal bővül az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnok fejlesztése keretében.

A kollégium szerkezeti átalakítások után a csarnokra épül, 30 fő befogadóképességű lesz, s a tervek szerint a nyárra elkészül. Erdei Zsolt, az intézmény alapítója, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy a kollégium "hab a tortán", annak megvalósulásával ugyanis valóban minden igényt kielégítő sportközpont jön létre. Az akadémia 2014 januárjában indult be az újpesti önkormányzat segítségével. Erdei kiemelte, hogy a IV. kerület ingyen bocsátja rendelkezésükre a csarnokot, amiért - szavai szerint - "nem lehetnek eléggé hálásak".

 

Kollégiummal bővül a Madárfészek Ökölvívó Akadémia központja

A Halassy Olivér Sportcsarnok fejlesztése keretében kollégiummal bővül a Madárfészek Ökölvívó Akadémia 

 

Zsigmond Barna Pál alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy Újpest elkötelezett a sport támogatásában, ezért adja ki ingyen a Halassy Olivér Csarnokot, s támogatja további 12 millió forinttal évente a tehetségeket nevelő intézményt. A Madárfészek Akadémián jelenleg 42 fiatal készül, s az ott zajló munka színvonalát mutatja, hogy a tavalyi felnőtt országos bajnokságon három arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek bokszolói. Az előző felújítási ütemet tavaly novemberben fejezték be, s december elején már a vadonatúj csarnokban rendezték meg a felnőtt férfi országos bajnokságot.

 

MTI/T.D.