Sporthírek

Simicskó István: Sportbarát a magyar költségvetés

Simicskó István: Sportbarát a magyar költségvetés

118,8 milliárd forint a sporttal kapcsolatos összeg a 2015-ös költségvetés-tervezetben - jelentette be Simicskó István.


A sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, az idei évhez képest 20,7 százalékos növekedést jelent a mostani javaslat, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint a sportra. A létesítményfejlesztésnek továbbra is kiemelt figyelmet szentel a kormány, s 20,5 milliárddal fordít majd többet az idei esztendőhöz képest.

 

 

Simicskó István: Sportbarát a magyar költségvetés




Simicskó István többek között kiemelte: A Nemzeti Olimpiai Központ beruházására jövőre 44,3 milliárd forintot biztosít az állam, de a stadionfejlesztési program is folytatódik, mint ahogy a nagy világversenyek rendezésével kapcsolatos munkálatok is kiemelt összeget kapnak. A 2021-es vizes világbajnoksághoz szükséges építkezésekhez például 6,1 milliárd forint jut majd jövőre, a 2017-es győri EYOF előkészületeihez pedig 1,6 milliárd.

 

MTI/MCOnet