Sporthírek

Szeptemberre tanuszodák és tornatermek készülnek el

Szeptemberre tanuszodák és tornatermek készülnek el

A szeptemberben induló tanévben közel ötven hazai településen készül el új tanuszoda, tornaterem, tanterem, illetve újonnan épített iskola - jelentette be Szabó Tünde, sportállamtitkár.

A beruházások kormányzati forrásból valósulnak meg, sőt a tanuszoda fenntartása sem jelent terhet az önkormányzatoknak,  mert a kormány magára vállalja az uszodák üzemeltetését is. Az átadások a következő hónapokban történnek meg, többnyire az új tanév elején, több helyütt pedig 2018 tavaszán. Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a kormányzat változatlanul elkötelezett a tornaterem-építési és tanuszoda-fejlesztési beruházások mellett, amelyekre 17,7 milliárd forintot fordít.

 

Közel ötven hazai településen készül el új tanuszoda, tornaterem, tanterem, illetve újonnan épített iskola  

Közel ötven hazai településen készül el új tanuszoda, tornaterem, tanterem, illetve újonnan épített iskola 

 

A jövőben várhatóan további 26 tanuszoda és 20 tornaterem fog megépülni. "A fejlesztések célja, hogy a gyermekek szebb és jobb körülmények között tanulhassanak, valamint hogy megteremtsék a mindennapos testnevelés és az úszásoktatás feltételeit, több lehetőséget biztosítva ezáltal a rendszeres testmozgásra, sportolásra" - fűzte hozzá. Az új tanévben komplett vadonatúj iskola öt településen épül meg, tanuszodát összesen 22 település kap. Új tornateremmel 13, tanteremmel pedig hat település gazdagodik.

 

/T.D.