Sporthírek

A történelem a Lyonnak kedvez

A történelem a Lyonnak kedvez
Ma este a francia Olympique Lyon a Real Madridot fogadja a Stade Gerlandban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásában. Ami a hazaiak mellett szól, hogy a vendégek még nem nyertek a Lyon otthonában.
Az már biztos, hogy a történelem az OL pártján áll. Legalább is történelmi vonatkozásban. A két szereplő a 2005/06-os és a 2006/07-es BL-kiírásban egy csoportban szerepelt, a spanyol klub egyszer sem tudta legyőzni a francia gárdát (3-0, 2-0). Ennek tükrében a gallok jogosan bizakodhatnak, a szurkolók és a történelem is mellettük fog állni 20.45-től. Ráadásul A Real Madrid otthonából még pontot is tudott rabolni a Lyon, sőt a 2005/06-os sorozatban csoportelőként indultak a nyolcaddöntőnek. De ugorjunk át egy másik fejezetre. Karim Benzema nyáron hagyta el a Lyont, de most bő fél év után visszatér egy mérkőzés erejéig, ellenfélként.

Juninho szabadrúgásaiban már nem bízhatnak Lyonban

Juninho szabadrúgásaiban már nem bízhatnak Lyonban

Érdekes feladat elé néz Chris, a hazaiak brazil védője, aki két korábbi csapattársát kell majd megállítsa, szémély szerint Benzemat és Kakát. A francia születésű argentín támadó, Gonzalo Higuaín úgy véli, hogy a Lyont képesek megverni idgenben, mivel már a Marseille elleni csoportmérkőzés alkalmával ízelítőt kaptak a francia csapatok szívósságából. "Mi már játszottunk francia csapat ellen a Marseille személyében és megízleltük a francia csapatok fenyegető támadásait. A visszavágót hazai pályán játszuk majd, ezért remélem ez segít majd átvészelni az összecsapást"- mondta Higuaín. Ahhoz, hogy a madridi klub kitartson a visszavágón, Lyonban nem ártana egy győzelem, de legalább egy döntetlen.

Diarra már a Realt erősíti

Diarra már a Realt erősíti

Ha már említettük a Lyon előnyeit, most említsük meg a hátrányait. A franciák idei szezonjukat össze sem lehet hasonlítani a 3-4 évvel ezelőttivel. Akkor bajnokok is voltak, de tavaly letaszították őket a trónjukról, jelenleg csak 4. helyen állnak a francia bajnokságban. Továbbá a Lyon az elmúlt három szezonban sosem volt képes tovább jutni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. Legutóbb a Barcelonával kerültek össze, amely mint tudjuk, megszerezte a trófeát. Ma este tehát Történelem kontra Sztárok, vagyis Lyon - Real Madrid.




Bajnokok Ligája hírek


A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu