Sporthírek

José Mourinho megkezdte a pszichológiai hadviselést

José Mourinho megkezdte a pszichológiai hadviselést
Az Inter a Chelsea együttesét fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásában február 24-én. Az egykori Chelsea menedzser, José Mourinho már megkezdte a hadviselést korábbi csapata ellen.
Bár még bőven van idő készülni a február 24-i derbire, ahol az Inter a Chelsea-t fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján, José Mourinho, az olaszok menedzsere már most elkezdte a pszichológiai hadviselést korábbi csapata ellen. Ez már-már megszokottá vált a portugál szakember körében. A mérkőzés különös pikantériája, hogy Mourinho 2004 és 2007 között a londoni csapatot irányította.

Mourinho, az Inter trénere mindent tud a Chelsearől

Mourinho, az Inter trénere mindent tud a Chelsearől

Az Inter portugál szakembere szerint semmi sem változott, amióta elhagyta Londont és a Chelsea csapatát. "Legutoljára, amikor ott jártam, minden minden részletet megfigyeltem. A felkészülések még mindig olyanok, mint amikor ott voltam"- elemezte a Chelsea készüléseit Mourinho. "Néha 4-4-2-t játszanak gyémánt alakzatban, olykor 4-3-3-as felállásban lépnek pályára. Pontosan ugyanebben a szisztémában dolgoztunk akkor is. Amióta eljöttem, csak Ivanovic és Anelka érkezett a csapathoz. Ezért előttem nincs semmilyen titkuk. De jelen pillanatban, mint edző, nekem sincs titkom előttük. Nagyon könnyű lesz számomra és úgy gondolom hogy nekik is"- utalt a felkészülésre a portugál szakember. "Én ismerem őket, ők ismernek engem. Tudom hogyan játszanak, ők pedig tudják, milyen edző vagyok és hogyan készítem fel a csapatomat."

Carlo Ancelotti is jól ismeri a portugált

Carlo Ancelotti is jól ismeri a portugált

Annyi bizonyos, hogy nagy taktikai csatát fog bemutatni a két csapat február 24-én. A visszavágót egyébként március 16-án a Stamfod Bridgen rendezik, a Chelsea otthonában.
Ráadásul nem csak a Chelsea és az Interrel, hanem Mourinho és Carlo Ancelotti is ismét találkoznak.



Bajnokok Ligája hírek



A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu