Sporthírek

Roy Hodgson: Nagyon nyitott a küzdelem

Roy Hodgson: Nagyon nyitott a küzdelem
A Hamburg és a Fulham 0-0-ás döntetlent játszott egymással az Európa Liga elődöntőjének odavágóján, amely egyik csapat számára sem rossz eredmény.
Nagy rohamokat intézett a Hamburg a Fulham kapuja felé tegnap este az Európa Liga elődöntőjében Nordbank Arénában. Csak Mark Schwarzer védéseinek volt köszönhető, hogy a londoniak a második félidőben meg tudták tartani az eredményt. Roy Hodgson szerint a 0-0-ás eredmény miatt teljesen nyílt még a küzdelem a döntőbe jutásért. "Nagy segítséget kaptunk már a szurkolóktól hazai pályán és biztos vagyok benne, hogy a visszavágón is nagy számban jelennek meg és buzdítanak bennünket. A küzdelen még nagyon nyílt, a 0-0 nem rossz eredmény a Hamburgnak, mert ha idegenben szereznek egy gólt, nekünk kettőt kell lőni"- állapította meg a Fulham menedzsere, Roy Hodgson.

Hodgson nem csalódott az eredmény miatt

Hodgson nem csalódott az eredmény miatt

"De azt kell mondjam, hogy a döntetlen sokkal jobb eredmény, mint a vereség, bármilyen döntelen jobb annál." A mérkőzés második felében megsérült Bobby zamora, a Fulham gólerős támadója, amely komoly problémát okozhat a menedzsernek. Hodgson elmondta, hogy még nem volt ideje beszéni az orvosi stábbal Zamora felépülésének idejéről, de annyit már tuni, hogy az angol támadó Achilles-problémákkal küzd. A mester hozzátette, hogy nagyon meg lenne lepődve, ha hétvégén az Everton otthonában számíthatna a csatár játékára.


p.sz.

Európa Liga hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu