Sporthírek

Az UEFA is tiltja a vuvuzelát

Az UEFA is tiltja a vuvuzelát
Az Európai Labdarúgó-szövetség is kitiltotta a mecsseiről a vuvuzelát. A közismert afrikai hangszert így szinte sehol nem tűrik meg Európában.
Alapos ellenszenvet váltott ki a dél-afrikai világbajnokságon is folyton hallható vuvuzela Európában. Több angol csapat (például az Arsenal és a Tottenham) is már intézkedett az afrikai hangszer semlegesítéséről és az UEFA sem tudott elmenni a dolog mellett szó nélkül. Az 53 tag egyhangúan kinyilvánította, hogy nincs helye a vuvuzelának az európai klubmeccseken az ezrópai futballkultúra és hagyományok védelme érdekében. Azzal indokolták a döntést, hogy a vuvuzela megváltoztatná a stadionokban uralkodó jelenlegi légkört.

Nagyüzemben gyártják a vuvuzelát

Egyszerű és idegesítő

"Az UEFA úgy döntött, hogy a vuvuzelát - amely a nyári labdarúgó-világbajnokság ideje alatt jött elő - nem lehet bevinni a stadionokba az UEFA versenyein"
- olvasható a szövetség honlapján. A határozatot azonnali hatállyal elrendelték, így már az első Európa-bajnoki selejtezőkre is érvényes, folytatva a Bajnokok Ligája és Európa Liga meccsekkel. A szövetség továbbá azt is elrendelte, hogy az érintett csapatok mindegyike tegye meg a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a vuvuzela ne kerülhessen be a stadionokba. Bár afrikai kultúra ide-vagy oda, el kell ismerni, ez a trombita szerű hangszer igazán idegesítően festett a vb alatt.


p.sz.

További sporthírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web:
www.mconet.hu
E-mail:
info@sport-net.hu