Sporthírek

A Sevilla útban a BL felé

A Sevilla útban a BL felé
5-1-re győzte le a Sevilla a Racing Santandert idegenben. Az andalúzok tehát még az utolsó fordulókban is nagy erőket mozgatnak meg azért, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában indulhassanak.
Nem úgy ment a szekere a Sevillanak, ahogyan azt remélték a klub háza táján. Viszont a kétszeres UEFA-kupa győztes klub a spanyol bajnokság hajrájára kicsit összekapta magát. A mostani ellenfele a Racing Santander volt. Antonio Alvarez csapata már a 3. percben vezetést szerzett. Navas indult meg a labdával és lőtt kapura, a Santander kapusa azonban hárítani tudott, de szerencsétlenségére éppen Negredo elé tálalt. A 21. percben Morris buktatta a kapura törő Diego Capelt a tizenhatoson belül. Lasa játékvezetőtől megkapta sárga lapját és jöhetett a büntető, amelyet Kanouté értékesített szemtelen módon. Lövés előtt megtorpant, Coltorti kapus a földre rogyott, majd végig nézte, ahogy a labda elgurul mellette.

Kanouté pimasz tizenegyest rúgott

Kanouté pimasz tizenegyest rúgott

A félidőben az öltözőben felejtkezhettek a hazaiak, mert rögtön a 45. percben a középkezdésből jött az újabb vendég gól. Kanouté ment el a bal szélen és tekerte középre a labdát. A hosszú oldalon pedig pont jól érkezett Navas, aki a hálóba bólintott. Két perc sem kellett, hogy a büntetőt kiharcoló Diego Capel mehessen teljesen szabadon a Santader kapujára. Higgadtan a kapu bal sarkába passzolt a középpályás. A 61. percben jött a becsületpont. A sevillai védők kissé elaludtak, így lehetett az, hogy Tchité teljesen zavartalanul törhetett a tizenhatoson belülre két védő között és lőtt a hosszúba. A mérkőzés végén Negredo keretbe foglalta a mérkőzést és megszerezte maga második, csapata ötödik találatát, így a Sevilla nagyon simán nyert 5-1-re.


p.sz.

La Liga hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu