Sporthírek

Bebiztosította vezető pozícióját a Chelsea

Bebiztosította vezető pozícióját a Chelsea
Nehezen, de csak megszerezte a Chelsea a három pontot a Bolton ellen a Premier League 34. fordulójában hazai pályán. Anelka szerezte a mindent eldöntő találatot.
Mondhatjuk, hogy nehéz szülés volt, de csak bezsebelte a három pontot a Chelsea a Bolton ellen. A látottak alapján a mérkőzés képe homlok egyenest ellent mondott Sir Alex Ferguson állításának, amely szerint a londoni csapat számára sétagalopp lesz ez a találkozó. Az előzetesek alapján joggal hihette ezt a Manchester United skót menedzsere, hiszen Carlo Ancelotti csapata az elmúlt négy mérkőzésen tizenhétszer vette be az ellenfelek kapuját. Korán vezetést szerezhettek volna a hazaiak, amikor Zhirkov tette középre a labdát Drogbanak, aki a léc folé lőtt. De a mai napon nem volt túlságosan magabiztos a Chelsea védelme. Így a vendégek előtt is adódott olykor lehetőség.

Taylor majdnem vezetést szerzett a Boltonnak

Taylor majdnem vezetést szerzett a Boltonnak

Ezzel együtt Ancelotti nem lehetett maradéktalanul elégedett csapatával, mivel túlságosan könnyelműek voltak. De a félidő hajrájában megszületett a vezető találat, amikor Zhirkov balra passzolt Drogba felé, az elefántcsontparti támadó pedig Anelkat kereste a labdával, aki befejelte Jaaskelainen kapujába a labdát. Ez volt a francia első találata tizennégy mérkőzés óta. Rögtön a második félidő elején Kalou dönthette volna el a találkozót. Az elefántcsontparti játékos honfitársától, Drogbatól kapott nagyszerű labdát, amelynek köszönhetően Kalou ziccerben mehetett a Bolton kapujára, ám hibázott és a lehetőség kimaradt.

Anelka gólja döntötte el a találkozót

Anelka gólja döntötte el a találkozót

Joe Cole 77. percben történt beállítása azonnal felpezsdítette a kékek játékát. Az angol középpályás rögtön Lampardot hozta lövőhelyzetbe, aki a bal kapufát találta telibe jó húsz méterről. Ezután maga Joe Cole csinálta meg a helyzetét, de ez is kimaradt. Owen Coyle, a vendégek menedzsere kicsit talán sokáig várt a Klasnic, Elmander csatárduó beállításával. Ha mindenképpen szeretett volna pontot gyűjteni a Bolton ezt hamarabb meg kellett volna lépni a 82. percnél. Végül a Chelsea nehezen, de győzőtt, így már négy pont az előnye a Manchester Uniteddel szemben.

p.sz.

Premier League hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu