Kaká karrierje is veszélyben volt
José Mourinho szerdán Belgiumba küldte Kakát térdműtétre, miután érződött, hogy valami nincs rendben vele. Mint kiderül a diagnózis felállításakor, Kakának súlyos porc- és szalagérülése van, amelyet azonnal orvosolni kell. Csütörtökön azonnal meg is műtötték a brazil középpályást, José Mourinho tehát első nagy döntését kellett meghozza a mostani szezonban, szerencsére helyesen. Ugyanis a műtét jól sikerült.
Sikeres volt a műtét
"Ez a sérülés véget vethetett volna a karrierjének, mert ez egy nagyon súlyos sérülés"- magyarázta Marc Martens, aki a beavatkozást végezte. "Szerencsére a műtét megfelelő időben történt és minden nagyszerűen ment. Kezdetben kényelmetlenséget érzett játék közben, majd kínzó fájdalmat. Tudomásul veszem, hogy ez egy különleges torna (utal Martens a világbajnokságra), de igazi fájdalmakat kellett átéljen." Kaká, akire legalább 3-4 hónapnyi pihenés vár a következőt mondta: "Szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogattak. A műtétem jól ment." A Real Madrid pedig akár számon is kérheti a dolgot a brazil szövetségen. Hogy mennyire nem lehet elhanyagolni egy ilyen sérülésnek a veszélyességét, elég ha a Fenoménre, Ronaldora gondolunk, akinek egy térdsérülés örökre nyomot hagyott a pályafutásában.
p.sz.
Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!