Sporthírek

Kirúgták Zolat

Kirúgták Zolat
A West Ham united hivatalosan is bejelentette, hogy a csapat olasz menedzserét, Gianfranco Zolat menesztették a gyatra teljesítmény miatt.
Zola ma elhagyja az Upton Parkot és ezzel együtt a West Ham United csapatát. Az ok nagyon egyszerű, a csapat 17. helyen végzett a Premier League pontvadászatában, amely igazán kiábrándító teljesítmény. A korábbi Chelsea játékost a klub társtulajdonosa, David Sullivan is erősen kritizált, de a szurkolóktól is kapott Zola hideget bőven. Köztudott Angliában, hogy minnyire heves vérmérsékletűek a Kapapácsosok szurkolói. A pohár akkor kezdett megtelni, amikor hazai pályán kikaptak a Wolverhamptontól 3-1-re.

Viszlát Gianfranco Zola

Viszlát Gianfranco Zola

Aztán jött a Stoke City elleni vereség március 27-én, ekkor a csapat már hat vesztes mérkőzést tudhatott maga mögött. Mázli, hogy elkerülték a kieső zónát ilyen teljesítménnyel. Szerencsére az Everton elleni döntetlen, a Sunderland és a Wigan elleni győzelem biztosította az első osztályú tagságot a csapat számára. De a 43 éves szakembert menesztették. Helyére Sullivan és a másik társtulajdonos, David Gold négy tréner közül igazolna. Az egyik lehetséges jelölt Slaven Bilic, a korábbi West Ham sztár, a korábbi Manchester City menedzser, Mark Hughes neve is felmerült. A kiesést a Portsmouth csapatával átélő Avram Grant és a Birmingham menedzserének, Alex McLeish-nek a neve is felmerült.


p.sz.

Premier League hírek

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu