Sporthírek

Panenka tizenegyessel fordított a Catania az Inter ellen

Panenka tizenegyessel fordított a Catania az Inter ellen
A Serie A 28. fordulójának nyitómérkőzésén az Inter idegenben 3-1-es vereségbe szaladt bele a Catania ellen. Mascara megszégyenítette Julio Cesart. Ezzel ismét lehetőséget kapott a Milan, hogy felzárkózzon a városi riválisra.
Péntek este a Catania hazai pályán fogadta címvédő Inter csapatát. José Mourinho biztosan nem így képzelte el a találkozót. Az Inter ugyanis 3-1-es vereségbe szaladt bele az alsóházi Catania otthonában. Már a harmadik percben a hazaiak veszélyeztettek. A jobb oldali szöglet a védőt, Terlizzit találta meg a tizenhatoson belül, de a labda elkerülte Julio Cesar kapulyát. Valahogy az Inter nem tudott felpörögni a mérkőzésre, hiszen tíz perccel később már a vendégek kapusának is komolyan közbe kellett lépnie, hogy a Catania ne szerezze meg a vezetést.

Milito szerezte meg a vezetést Eto'o gólpasszából

Milito szerezte meg a vezetést Eto'o gólpasszából

A félidő közepe felé aztán láthattunk pár Inter lövést is Sneijdernek és Mariganak köszönhetően. A második játékrészből kilenc perc telt el, amikor a holland Sneijder indította Samuel Eto'ot, aki pár méter vezette még a labdát, majd önzetlenül kiszolgálta Diego Militot, így megszerezte a vezetés José Mourinho csapata. A gól után rögtön a holland középpályásnak volt lehetősége, de a kapu mellé lőtt. A bekapott találat nem fogta meg a Cataniat, pár perccel később már Mascara veszélyeztetett szabadrúgásból, a lövés nem sokkal kerülte el a vendégek kapulyát. Ezután két perccel később már Marco Materazzinak kellett a gólvonalról mentenie, tehát nem nyugodhatott meg az Inter.

Martinez adta meg a kegyelemdöfést

Martinez adta meg a kegyelemdöfést

A 74. percben meg is született az egyenlítő találat. Maximiliano López kapott egy élesen belőtt labdát, amelyet azonnal a kapuba lőtt. A 81. percben egy ártatlannak tűnő szabadrúgásból végül tizenegyes lett az inter javára. A két perce beállt Muntari sárgát kapott rögtön beállása után, a szabadrúgásnál pedig felemelte a kezét, hogy a labda elakadjon benne. Ezt Valeri játékvezető újabb sárgával honorálta, így Muntarinak arra sem volt ideje, hogy leizzadjon. A bűntetőt pedig Mascara valami elképesztő higgadsággal Panenkásan értékesítette, megalázva ezzel Julio Cesar kapust. A mérkőzés utolsó percében Martinez indult el a bal oldalon, lerázta magáról Lúciot és a kapus mellett a kapuba passzolt. Ezzel a Catania 1-0-ás hátrányból nyert 3-1-re.


p.sz.

Catania - Inter: 3-1 VIDEO