Sporthírek

Ramos a Sevillaban bízik

Ramos a Sevillaban bízik
Két fordulóval a spanyol bajnokság vége előtt a címvédő Barcelona a Sevilla otthonába látogat ma este. Sergio Ramos, a Real Madrid védője reméli, hogy korábbi csapata szívességet tesz nekik.
Lassan a végéhez ér a La Liga küzdelme is. A szezonból mindössze két forduló van hátra. A Barcelona a Ramon Sanchez Pizjuan-stadionba látogat, a Sevilla otthonába, ahol kemény mérkőzés vár a bajnoki címvédőre, mivel az andalúzok nagyon felszívták magukat, annak érdekében, hogy oda érjenek a BL selejtezős negyedik helyre. A másik rivális a Mallorca, amely hazai pályán 4-1-re kikapott a Real Madridtól szerda este. A Real Madridnál egyébként folyamatosan abban reménykednek, hogy valahol a katalánok pontokat fognak veszíteni. Cristiano Ronaldo, miután a Barca kiesett a Bajnokok Ligájából az elődöntőben az Interrel szemben, azt mondta akkor, hogy az majd megfogja a Pep Guardiola csapatát és pontokat hulljtanak.

Sergio Ramos volt csapatától vár segítséget

Sergio Ramos volt csapatától vár segítséget

Nos a Barca azóta nyolc gólt lőtt két meccs alatt. Tehát Ronaldo jóslata nem jött be. Sergio Ramos, a volt sevillai játékos most korábbi csapatában bízik. "Sok jó kapcsolatom van több játékossal a Sevillaból. Ha pontokat tudnának elvenni a Barcelonától, nagy szívességet tennének nekünk. A Barcának és nekünk óriási csapás lenne, ha nem nyernénk meg a bajnoki címet"- nyilatkozta Sergio Ramos, a Real Madrid védője. Ramos azt is hozzá tette, hogy jobban kedveli csapattársát, Cristiano Ronaldot, mint Lionel Messit. Szerinte a portugál klsszis a világ legjobbja, de nem azért mert madridi játékos. Ezzel is tisztelgett Sergio Ramos Cristiano Ronaldo három gólja előtt, amelyet a Mallorcának lőtt. Hozzá kell tenni, hogy két gól Ramos zseniális íveléséből született.


A 37. forduló párosításai:

Deportivo - Mallorca
Espanyol - Osasuna
Getafe - Malaga
Real Madrid - Athletic Bilbao
Sevilla - Barcelona
Sporting Gijon - Atletico Madrid
Tenerife - Almeria
Valladolid - Racing Santander
Villarreal - Valencia
Xerez - Zaragoza


A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu