Magyar Utánpótlás Sport

A Ligakupára élesítették a formát

A Ligakupára élesítették a formát

A Haladás elleni szombati Ligakupa mérkőzésre készülődik a Lombard Pápa.

Véber György, a csapat még nem UEFA Pro-licenszes diplomával rendelkező vezetőedzője már tudja, hogy melyik csapattal veszi fel a küzdelmet.

- Sajnos a pénteki diplomaosztót elhalasztották. Kaptam egy e-mailt, hogy Csányi Sándor MLSZ elnök is szeretne ott lenni az eseményen, de mivel nem ér rá pénteken, ezért tolódik az esemény. Sebaj, vártam rá már eleget, ez a kicsi még belefér - mondta Véber.

- Szombaton már a Ligakupában érdekelt a csapat. Sikerült az elmúlt három hétben összerázódniuk?

- A felkészülést úgy terveztük, hogy a Haladás elleni Ligakupa mérkőzés legyen a bajnoki főpróba, azaz tulajdonképpen egy tétre menő edzőmérkőzést játszunk, melyen az általam tervezett legerősebb csapat lép majd pályára.

Természetesen komolyan vesszük a Ligakupát, amit majd a szombati találkozó is bizonyít.

- A belső védő problémája megoldódott?

- Úgy néz ki, hogy igen, hiszen Supicsot már leigazoltuk, és talán kijelenthető, hogy Bíró Péter is a mi játékosunk lesz. Az ő szerződtetése már az utolsó bajnoki előtt felmerült, de aztán a DVSC és a Lombard közötti huzavona miatt csak most realizálódott. Péter hétfőn csatlakozik a csapathoz.

- Ezzel már csak a támadószekcióban maradt nyitott kérdés.

- Valóban, ott egy hely még kiadó. Van kiszemeltünk, a tárgyaláshoz a tulajdonosi engedélyem is megvan. De még él a nigériai vonalunk is, onnan több játékos is érkezhet a jövőben, egy talán még az átigazolási időszak lejárta előtt. A többiek viszont majd csak ősszel csatlakozhatnak hozzánk tesztelésre, az ő igazolásuk csak télen valósulhat meg.

Forrás: www.sportandmedia.com