A Vác is kipipálva
Pénteken a román Nagybánya ellen játszotta a felkészülés alatti első edzőmérkőzését a DVSC-Korvex csapata. Akkor a lányok 35-28-ra győztek. Szombaton délelőtt máris következett a második találkozó, ráadásul a tavalyi bronzérmes Vác ellen. Ez sem jelentett nehézséget, hiszen Bognár Barbaráék 31-25-re hozták a meccset. A Loki válogatott átlövő-irányítója,Barbi pénteken 2,szombaton 5 góllal vette ki a részét a sikerből.
- Pénteken, a Nagybánya ellen játszottunk először. Délelőtt még volt egy edzésünk is, alaposan meg lettünk mozgatva akkor. Talán ez lehetett az oka annak, hogy a meccsen nehezen lendültünk játékba,sok volt a pontatlanság, lábbal is nehezen értünk oda, de nyertünk, s ez a lényeg. Ma, a Vác ellen már jobban ment a játék a csapatnak, de igazság szerint mi is, és a Vác is fáradtan játszott. Ők talán egy kicsit jobban. Viszont a játékban és főleg a védekezésben, péntekhez képest előrébb léptünk. Természetesen van még mit kijavítanunk, nem lehetünk teljesen elégedettek. Én is felemás állapotban érzem magamat, kissé fáradt vagyok, ez érződött is a mozgásomon, de túl kell lépni a dolgon - mondta Bognár Barbara.
Forrás: www.sportandmedia.com