Magyar Utánpótlás Sport

Az elengedő ragasztó

Az elengedő ragasztó
Németekhez méltatlan körülmények között kellett felvennie a harcot az MKB Veszprémnek a Hamburggal a Bajnokok Ligája csoportkörében. Mocsai Lajos elárulta, hogy egy kicsit csalódott.

„A németeknél nem szokásos az, amivel csapatomnak meg kellett küzdenie. Az edzést 15 fokos teremben tartottuk, ami lehetetlenné tette a minőségi munkát. A mérkőzésen sok technikai szünet volt, ami megtörte a játékot. Egyszer kifejezetten hosszú ideig akkor, amikor lendületben voltunk. Ez abból adódott, hogy a ragasztó, amivel a pálya borítását rögzítették, elengedett, így vissza kellett ragasztani. Ez nem volt méltó egy ilyen szintű Bajnokok Ligája mérkőzéshez.” – mondta Mocsai Lajos, aki kifejtette, hogy csak azért említi a körülményeket, mert az elhangzott kérdésre válaszol, egy góllal elvesztett mérkőzés után nem szokott magyarázkodni.

Forrás: www.sportandmedia.com