Magyar Utánpótlás Sport

Az előny hátrány is

Az előny hátrány is
Ugyan a boszniai mérkőzésen a Tatabánya Carbonex KC kétgólos győzelmet aratott a Banja Luka ellen az EHF Kupa 3. selejtező körének első mérkőzésén, a továbbjutás a szombati tatabányai visszavágón dől el. Így persze kedvező helyzetből várja a Carbonex a mérkőzést, de az is igaz, hogy veszíteni valója is neki van.


Carbonex-Banja Luka előtt


- A kinti győzelem természetesen alapjaiban meghatározza a hazai találkozót, a továbbjutás most már elvárás a csapattal szemben, ezért is lesz nagyon nehéz dolgunk, hiszen nagy az elvárás felénk, csak nekünk van veszíteni valónk - mondta Marosi László, a Carbonex elnöke. - Persze ha mérlegre tesszük a két csapatot, szerintem mi vagyunk a jobbak, remélem, hogy ez így lesz szombaton is. Biztosra nem mehetünk és nem is lenne szerencsés, mert annyira nem ismerjük ezt az ellenfelet, nem tudhatjuk, hogy mire képesek idegenben.

Forrás: www.sportandmedia.com