Bajnoki címet szeretne ünnepelni
A Videoton szurkolói csütörtök este tartották szokásos club estjüket a székesfehérvári Club 1941-ben! Most azonban nem játékosok voltak a vendégek ahogy az lenni szokott, hanem Dr Mezey György vezetőedző látogatott el hozzájuk! Természetesen rengeteg szurkoló gyűlt össze, hogy feltehessék kérdéseiket a bajnoki címért küzdő csapat trénerének!

Szó volt persze a játékosokról, a csapatról és természetesen a bajnokság eddigi és hátralévő mérkőzéseiről is. Dr Mezey György elmondta,hogy egy szakmailag és emberileg is nagyon összetartó csapattal dolgozhat együtt nap, mint nap! Az est folyamán rengeteg kérdéssel bombázták a fanatikusok,és habitusából eredően a viccelődés és az estet átható jó hangulat sem maradt el! Gyuri bácsi elmondta, szeretne minél tovább a Videoton edzője lenni és mindent megtesz és meg is fog tenni annak érdekében, hogy ez a csapat bajnoki címet ünnepelhessen!
Forrás: www.sportandmedia.com