Bekő Balázsék a régi iskolában
- Nagyon szerettem a Sziget utcai suliba járni, s ez nem véletlen, hiszen az édesapám ott volt testnevelő tanár. Persze, nem csak ezért jártam oda szívesen. Akkoriban a mi tornacsarnokunk volt a város egyik legnagyobb terme, s mondanom se kell, hogy alaposan kihasználtuk. De az ott tanítókra örömmel gondol vissza az ember, hiszen megmaradtak a szép emlékek. Most is sokat nosztalgiáztam, amikor most a fiúkkal együtt beléptünk a terembe. A program az ilyenkor szokásos volt: előbb beszélgettünk a szép számban megjelent gyerekekkel, aztán a játékra is sor került, majd eleget tettünk az aláírás és a közös fotózás kéréseknek. Bő egy órát voltunk a gyekerekek körében és mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat - mondta Bekő Balázs, a Videoton FC pályaedzője.
Forrás: www.sportandmedia.com