Magyar Utánpótlás Sport

Biztos pont volt

Biztos pont volt
Sérülése után Dragóner Attila, és a Fradi közönsége is visszatért a pályára a Debrecen elleni bajnokin. A találkozót 1-0-ra a hazai pályán játszó zöld-fehérek nyerték, akiknek a sok döntetlen után már igencsak szükségük volt egy győzelemre. Ezúttal erre teljesen rászolgáltak, jól játszott a csapat, amelyben megbízható teljesítményt nyújtott Dragóner is.


Dragóner Attila, a Ferencváros védője


„Ezúttal is jellemző volt ránk, hogy harcos felfogásban, a párharcokat erőltetve játszottunk. A hazai bajnokságban a Debrecen a legtöbb csapatra rá tudja kényszeríteni az akaratát, viszont ellenünk ez nem így volt. Tipikus egy gólos meccs volt, a helyzetek alapján szerintem megérdemelten nyertünk. A tavasszal sok változáson ment keresztül a védelem, viszont a védekező taktika, amihez persze a középpályások is kellenek, az nem nagyon változott. A védelem különböző posztjaira többen is pályáznak és ez a versenyhelyzet jót tesz. Szerencsére a Debrecen ellen stabilak voltunk hátul és nem kaptunk gólt. Tóth Bence gyönyörű gólt lőtt, de az MTK ellen már Elding is bebizonyította, hogy messziről is eredményesek tudunk lenni. Úgy hozta a sorsolás, hogy öt rangadót játszunk zsinórban: MTK, Debrecen, Videoton, Újpest, Győr. Úgy érzem, ha az akarással, tűzzel, játékban egy kicsit előrébb tudnánk lépni, akkor szerintem reális esélyünk lehet bárki ellen a győzelemre."

Forrás: www.sportandmedia.com