Magyar Utánpótlás Sport

Diákpárbaj után, meccs

Diákpárbaj után, meccs
Még múlt pénteken egy rendhagyó rendezvényen két futballistával képviseltette magát a Videoton FC: Nagy Dániel és Sitku Illés az egyik fehérvári szórakozóhelyen, az úgynevezett Diákpárbaj vetélkedősorozat egyik fordulójának voltak az aktív résztvevői. Mindketten jól érezték magukat, ám azt követően siettek haza. Nagy Dani a pákozdi otthonába, hiszen szombaton a Vidi játékoskeretének volt a tagja, míg Sitku Illés a fehérvári otthonába - igen, a népszerű "Béla" már nem pendlizik naponta Budapestről -, mert nézőként ő is készült a paksi derbire.

- Ahogy arról előzetesen tájékozódtam, a Diákpárbaj a középiskolások között zajló vetélkedősorozat, amit hagyományteremtő szándékkal még ősszel indítottak el Fehérváron. A kiírás szerint a gyerekek több, az iskolai tananyagban is szereplő témakörökben vetélkednek egymással, de tágabb ismereti körben. Itt már szükség van némi leleményességre, kreativitásra, de például ismerniük kell Fehérvár kulturális és sportéletét is. Így minden fordulóban sor kerül a sportos feladatra, s ennek voltunk most Danival együtt a résztvevői. Öt középiskola egyaránt öt fős csapat vetélkedett egymással, és nekünk testnevelés óra címmel kellett valami feladatot kitalálnunk. Ez végül az lett, hogy három kólás üveget kellett a csapatoknak megkerülniük egy labdával, ami nem is labda, hanem egy nagyobb méretű papírgalacsin volt.


Sitku Illés, a Vidi csatára


Jókat nevettünk, nagyszerűen éreztük magunkat, hiszen a srácok, a diákok is nagyon jó fejek voltak, lelkesen fogadtak minket, a Vidi futballistáit. Aztán másnap, már Pakson is jól éreztem magamat, hiszen nyert a csapat, így közelebb kerültünk a célunkhoz. Igaz, egy kissé álmosan kezdtünk, de fokozatosan átvettük az irányítást, szerintem nem is volt kérdéses a győzelmünk, bár a kihagyott helyzeteink majdnem megbosszulták magukat - mondta Sitku Illés "Béla", aki azt is elárulta, hogy ezen a héten már teljes értékű munkát végez a műtétje után, így a Fradi ellen már akár be is vethetik.

Forrás: www.sportandmedia.com