Magyar Utánpótlás Sport

Dragóner jobban van és Kristont segítené

Mint arról beszámoltunk, kedden újabb kezelésen járt Dragóner Attila. A védő állapota jobbra fordult.
- Szerencsére pozitív változás állt be az állapotomban, úgy tűnik, óvatosan elkezdhetem az edzéseket én is. Szerencsére a fájdalmaim is sokat enyhültek, úgyhogy bízom abban, hogy most már minden rendben lesz - mondta a védő .

Dragóner Attila egyébként elmondta, ő maga is szeretne segíteni Kriston Attilán, akinek felesége súlyos beteg, ezért gyűjtést szerveznek neki. A védő elmondta, ő maga részéről honlapunkon keresztül szívesen felajánlja többek között a saját mezét árverésre, és bízik abban, hogy csapattársai is csatlakoznak majd hozzá.

Az FTC természetesen szintén minden segítséget megad majd korábbi játékosunk családjának, a részletekről mielőbb tájékoztatjuk majd szurkolóinkat.

ftc.hu

sport&media