Magyar Utánpótlás Sport

Dragónert felismerték

Dragónert felismerték
Már hagyományosan ellátogatnak Mikulás napján az Albert Stadionhoz közeli Heim Pál Gyermekkórházba a Ferencváros labdarúgócsapatának játékosai. Ezúttal Tóth Bence, Rósa Dénes, Rodenbücher István, Balog Zoltán, Csizmadia Csaba, Dragóner Attila, Maróti Béla és Prukner László lepte meg a beteg gyerekeket.

„Már hagyománya van, hogy a Ferencváros ellátogat ide Mikuláskor. Több alkalommal voltam itt, jó látni az örömöt az arcukon. A mai világban minden kis segítséget meg kell becsülni, nem is a pólókra, vagy naptárakra gondolok, hanem egymás segítésére, a bátorításra. Találkoztam itt egy hölggyel, akik már tavaly is itt voltak a kislányával, sajnáltam, hogy ismét ilyen körülmények között futunk össze, de ugyanakkor jól esik, hogy jó emlékét őrzik a találkozásunknak. Érdemes ilyen eseményeket szervezni” - mondta Dragóner.

Forrás: www.sportandmedia.com