Edzőkeringő
Emlékezhetünk, Csertői Aurél a 2007/2008-as szezonban bajnokságot nyert az NB II-es csapattal, majd rá egy évre az élvonalban bronzéremig vezette a csapatot, aztán a következő szezon eleji eredménytelenség miatt felállt a kispadról, pontosabban a vezetőedzői székből, hiszen a Videoton elleni mérkőzésen történt csetepatéja miatt - a fehérvári csapat egyik pályaedzőjével, Bódog Tamással akaszkodott össze - év végéig eltiltotta a szövetség. Csertői útja utána Kecskemétre vezetett, de ott sem sok babér termett számára, hiszen néhány mérkőzés után Urbányi István váltotta a kispadon. Az azóta állástalan tréner most visszatért régi sikerei helyszínére.

Czeglédy Csaba, a többségi tulajdonos képviselője elmondta, az MLSZ vezetői megkeresték a klubot, a Haladás pedig úgy döntött, hogy nem gördít akadályt edzője távozása elé. Majd hozzátette, a vezetőedzői posztra két ember neve jött szóba, közülük döntöttek a Haladás legnagyobb sikerét elérő trénere mellett, mert nem akartak olyan edzőt hozni, aki eltéved a Rohonci útra jövet, olyan emberre van szükségük, aki ismeri a körülményeket.
Csertői hétfőn áll munkába, szerződésének részleteiről a napokban egyeztetnek.
Forrás: www.sportandmedia.com