Magyar Utánpótlás Sport

Edzőmeccsek sora Pulában

Edzőmeccsek sora Pulában
A Ferencváros labdarúgócsapata megkezdte horvátországi edzőtáborozását, amely február 6. és 16. között tart Pulában. Prukner László szakmai igazgató csapata ez idő alatt négy edzőmeccset játszik majd. Február 7-én a horvát Slaven Belupo.
A találkozón több hiányzója is lesz a zöld-fehéreknek, mivel sérülés és betegségek miatt nem léphet pályára Liban Abdi, Andrezinho, Dragóner Attila, Tóth Bence és Balog Zoltán sem. Nincs még Horvátországban a szintén beteg Maróti Béla és a málati válogatottal készülő Justin Haber és André Schembri. Akikre viszont számíthat Prukner László szakmai igazgató: Ranilovic, Mester, Junior, Tutorics, Rodenbücher, Csizmadia, Józsi, Stanic, Rósa, Birge, Sosa, Heinz, Miljkovic, Morales, Hassan.
Február 9-én a szlovén Gorica, 12-én a montenegrói Buducsnoszt, 15-én pedig a bosnyák Sloboda lesz a zöld-fehérek ellenfele. Az erőnlétre alapozott szovátai edzőtábor után Pulában már inkább a technikai és taktikai edzéseken lesz a hangsúly.


Forrás: www.sportandmedia.com