Egy darabot ott hagy a szívéből
- Rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy felkértek az U21-es válogatott élére, úgy gondolom, ezzel meg is válaszoltam, hogy miért döntöttem a mellett, hogy elhagyom Szombathelyet. Szokatlanul gyorsan kellett döntést hoznom, hiszen tegnap le is zajlott ez a folyamat, amit ma bejelentettünk. Természetesen egy kis darabot Szombathelyen hagyok, hiszen az elmúlt csaknem egy év is hozzájárult ahhoz, hogy egyáltalán felmerült a nevem az MLSZ-nél. Mindez a játékosok, a vezetők, a szurkolók és a média nélkül nem jöhetett volna létre - mondta Róth.

- Melyik az ön világa, az utánpótlásnál dolgozni, vagy a felnőttekkel?
- A munka áll hozzám a legközelebb. A felnőtt és az utánpótlásfutballt nem lehet összehasonlítani. Utóbbinál a hangsúlyok eltolódnak, hiszen nem napi szinten tartom majd a kapcsolatot a játékosokkal, most vissza kell szoknom ehhez. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy rendkívül sokat változott a futball. Hiába dolgoztam hat éven keresztül az olimpiai válogatott élén, most már új helyzet van, ebben kell napra késznek lennem.
- Ki, vagy kik lesznek a segítői?
- Egyelőre elvi megállapodás van arról, hogy ki lesz a segítőm. Hétfőn látogatom meg a kétnapos edzőtáborban lévő U21-es csapatot, akkor majd erre is fény derül.
Forrás: www.sportandmedia.com