Magyar Utánpótlás Sport

Elterelő hadművelet?

Elterelő hadművelet?
Szombaton 17.30-kor elkezdi a bajnokságot a DVSC-TEVA csapata, Herczeg András klubmenedzser legényei a Lombard Pápát fogadják hazai környezetben. Herczeg az összeállításban több helyen is változtat a Bázel elleni BL-mérkőzéshez képest, hiszen tekintettel kell lennie a szerdai visszavágóra,de számára az is lényeges szempont, hogy a keret erős, s vannak olyan játékosok, akik megérdemlik, hogy pályára lépjenek. Hazai pályán győzelemre készül a Loki, még akkor is, ha Pápa - Fradi Ligakupa-meccs után Véber György alaposan lehordta saját csapatát az akkor mutatott teljesítmény miatt. Herczeg szerint ez egyféle elterelő hadművelet lehetett Véber részéről, aki így tüzelné fel a játékosait.

- Hazai pályán csak a győzelem az elfogadható teljesítmény tőlünk, csak a siker lebeg a szemünk előtt, meg kell szereznünk a három pontot. A szerdai találkozóhoz képest több poszton is lesznek változások az összeállításunkban. Hiszen csütörtökön hajnalban értünk haza Budapestről, és tekintettel kell lennünk a szerdai visszavágóra. De amúgy is vannak olyan játékosok az erős keretünkben, akik megérdemlik, hogy tétmérkőzésen lépjenek pályára. Tavaly is így csináltuk, a keret alkalmas erre. Az viszont biztos,hogy a felépült Simac ott lesz a csapatban, amíg Laczkó Zsolt, aki már egészséges, az NB II-es együttesünkben játszik ma a Hajdúböszörmény ellen. Szóval győzelemre készülünk kollégám,Véber György csapata ellen. Nem téveszt meg Gyuri nyilatkozata a Fradi elleni Ligakupa-meccsük után, hiszen ismerem, együtt jártunk a Pro-licenszre. Jól csinálta, egyfajta elterelő hadművelet volt a részéről, azzal akarta lélektanilag feltüzelni a játékosait. De úgy vélem, hogy a mieink is harapnak majd a meccsen, ami azért nem lesz könnyű, hiszen a Pápa tavaly is egy stílusosan játszó csapat volt - mondta Herczeg András.

Forrás: www.sportandmedia.com