Magyar Utánpótlás Sport

Farkas Balázs a vizsgáira készül

Farkas Balázs a vizsgáira készül
Az idén nem lesz közös családi nyaralás Farkas Balázséknál, hiszen a Vidi csapatkapitánya és a felesége is a főiskolai, illetve az egyetemi vizsgáinak tesz eleget. Majd augusztusban esetleg egy törökországi pihenésről szó lehet, de Balázs nélkül, hiszen ő akkor már javában rúgja majd a futball labdát. A játékosnak jól esett, hogy az országos sportújság beválasztotta az év csapatába, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonít neki. A Szuperkupa miatt megérti a Loki elégedetlenségét.

- Itthon pihenek aktívan: a gyerekre vigyázok, mert a feleségem most vizsgázik a jogon. Aztán én kerülök majd sorra a főiskolán. Úgy számolom, hogy a felkészülés kezdete után, talán csak egy vizsgára kell majd eltávozást kérnem Mezey Györgytől. Szóval a tanulás miatt idén sem nyaralunk a családdal. A nejemék esetleg majd augusztusban elutaznak Törökországba pihenni egy kicsit. Az év csapata? Ahogy olvashattuk, van olyan szakértő, akinek nem nyerte el a tetszését, hogy benne vagyok, de én úgy érzem, hogy valahol rászolgáltam erre.


Farkas Balázs, a Vidi csapatkapitánya


Persze az újság osztályzataiból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de egyfajta útmutatást azért nyújt. Hiszen a Vidi is jó irányba indult el tavaly, s ezért sem véletlen, hogy az év csapatában öten is benne vagyunk a Vidiből. Ami a Szuperkupát illeti, megértem a Debrecen elégedetlenségét, fordított helyzetben én is így éreznék. Hiszen a Loki a bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerte, így őt illeti a Szuperkupa, de az MLSZ előírásának eleget kell tenni. Lesz majd egy jó meccs közöttünk, arról nem beszélve, hogy a nemzetközi szereplés előtt nekik és nekünk is az lesz majd a főpróba - mondta Farkas Balázs, a Vidi csapatkapitánya.

Forrás: www.sportandmedia.com