Magyar Utánpótlás Sport

Farkas Balázs kész a bemutatkozásra

Farkas Balázs kész a bemutatkozásra
Az elmúlt szezonban a Videoton FC-ben játszott Farkas Balázs, a hároszoros válogatott futballista, akit az ukrán Dinamo Kijev adott kölcsön a fehérvári klubnak. Aztán lejárt az egy év, a Vidi szerette volna megvásárolni a játékost, ám a felek nem jutottak közös álláspontra. Egy hónapig szinte a lebegőben lógott a játékos, akit végül egy hete a DVSC-TEVA megvásárolt és öt évre szerződtetett. Azóta gyakorol a Lokival, s azt is mondhatjuk, hogy meseszerűen alakul a dolog, hiszen kerettag a Bázel elleni mai mérkőzésen.

- Miután Debrecenben bíznak bennem, annak a reményében igazoltam a Lokihoz, hogy sikeres itteni pályafutásban lesz részem. Így magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes csapat tagja leszek majd, és a Bajnokok Ligájában is pályára léphetek. Abban is bízom, hogy később, kész játékosként újra külföldön bizonyíthatok. A kimaradt egy hónap számomra roppant idegesítő volt, csak vesztegeltem, lógtam  levegőben, egyedül edzettem, de már nem foglalkozom vele, hiszen van csapatom. Csak a jövő érdekel. Így a Bajnokok Ligája, hiszen most tagja vagyok a Loki keretének a Bázel elleni mérkőzésen. Nem vagyok kezdő, hiszen alig egy hete készülök a csapattal, így már a kerettagságnak is örülök. De ígérem, ha Herczeg András csereként pályára küld, akkor minden tőlem telhetőt megteszek a csapat sikeréért - mondta Farkas Balázs.

Forrás: www.sportandmedia.com