Magyar Utánpótlás Sport

Fradi-Vidi, Vidi-Fradi: 1976 és 1993

Fradi-Vidi, Vidi-Fradi: 1976 és 1993
Az első bajnoki címét készül megszerezni a Videoton FC csapata, ennek az egyik állomása a szombaton 17.30-kor kezdődő mérkőzés a Fradi ellen. Még korábban, 1976-ban volt lehetőség az aranyéremre a Fradi otthonában, ám akkor a "hatalmasságok" nem ezt akarták. Fájó pont ez Hartyáni Gábor életében, aki akkor a Vidi keretének volt a tagja. Ám 1993-ban, amikor a Vidi legutóbb 3-1-re legyőzte Fehérváron a Fradit, ő volt a vezetőedző, Bekő Balázs pedig a szünetben lépett pályára.

- Élénken él bennem az 1976-os mérkőzés, amikor elvették tőlünk a bajnoki címet. Nagyon enyhén fogalmazok amikor azt mondom, nem vagyok a Fradi szimpatizánsa. A 93-as meccs viszont örök élmény, amikor Horváth Ferike mesterhármasával 3-1-re győztünk. Ám azt álmomban sem gondoltam volna, az lesz a Vidi utolsó hazai győzelme, de csak szombat estig. Mert akkor ismét piros-kék győzelemnek örülhetünk. Remélem, a végén oda ér a csapat, ahová mindenki szeretné - mondta Hartyáni Gábor, aki jelenleg a Videoton-Puskás Akadémia NB II-es csapatának a menedzsere.


Bekő Balázs, a Videoton pályaedzője

- Számomra is örökké emlékezetes marad az 1993-as hazai mérkőzés, ahol 0-1-ről parádés játékkal fordítottunk. Én akkor a volt békéscsabai Horváth Laci helyett álltam be a szünetben. De sajnos az azóta eltelt idő szép lassan elmosta az emlékeket. Kivéve egy dolgot: az akkor is szenzációs közönségünk fantasztikus hangulatot teremtett  lelátón. Nagyon jó lenne ezzel szombaton is szembesülni. Mint a Vidi pályaedzője láttam a Fradit, pont a Debrecen ellen. Meglátásom szerint a saját játékunkkal legyőzhetjük őket, hiszen a játék tekintetében amúgy is jobbak vagyunk. Felkészültünk a Fradiból, s reményeink szerint be is húzzuk a mérkőzést - mondta optimistán Bekő Balázs.

Forrás: www.sportandmedia.com