Magyar Utánpótlás Sport

Futsal a hétvégén

Futsal a hétvégén
Február 4-5-én a móri Wekerle Sándor Szabadidőcentrumban négy nemzet öt női futsal csapata lép pályára. Az NB I-es női futsalbajnok és kupagyőztes Vesta szervezésében bonyolított tornán a magyar válogatott mellett a magasabban jegyzett orosz, ukrán is itt lesz, de a házigazdán kívül a montenegrói liga válogatottra épülő Niksic is pályára lép. Az FC Tatabánya vezetőedzője, Herédi Attila, aki a Vesta szakmai munkáját is irányítja, komoly presztízscsatákra számít.

- Az első mérkőzésünk rögtön nagy meccs lesz a magyar válogatott ellen és nemcsak azért, mert a legjobbjainkkal játszunk, hanem azért is, mert az utóbbi években a lányaim kicsit mellőzve voltak a válogatottnál – kezdte Herédi. – Az ellenfelek közül leginkább az ukránok játékáról van elképzelésem, hiszen tavaly az ukrán bajnokkal játszottunk - ahol a világ legjobbja is játszik -, szerintem válogatott szinten is hasonló játékerőt képviselhetnek. Az oroszok és az ukránok is sportiskolában tanulják ezt a játékot, szóval náluk egészen kicsi kortól folyik az oktatás, mi ehhez képest amatőr módon készülünk, viszont kiváló játékosaim vannak. Megpróbáljuk felvenni a kesztyűt az európai ranglistán 3., 4. helyezett orosz, ukrán válogatottal és minél jobb helyen zárni.

Forrás: www.sportandmedia.com