GyógyítHATó?
Két gyors Barca-góllal kezdődött a meccs, de a Veszprém egyenlített, igaz, Sarics kapus gyakran találkozott a labdával már a meccs elején. Vujin az 5. percben betalált büntetőből, de a mezőnyben nem játszott, Sesum szerepelt a jobbátlövő helyén. Az első tíz percet követően 7-4-re vezetett a Barca, remekül játszotta meg a széleket a katalán együttes. A Veszprém beállóba bejátszott labdákkal, illetve Gulyás révén szélsőbefutásokkal igyekezett tartani a lépést a házigazdákkal, akik nyitott védekezéssel próbálták zavarni a Veszprém támadójátékát. A Barca rendkívül gyors kézilabdát játszott, így főként a balszélső Garcia maradt gyakran üresen. Pérez pályára lépését követően egy percen belül három gólt szerzett a Veszprém, így bő öt perccel szünet előtt egyenlített a magyar együttes. A félidő utolsó tíz percére a Barca is behozott két nehézbombázót: Rutenka és Romero kapott lehetőséget. Sarics közel ötven százalékos hatékonysággal védett, míg Pericsnek alig akadtak védései, és Romero is megkezdte a gólgyártást, így 12-12 után 15-12-re ismét ellépett a Barcelona. Perics az utolsó percekre feljavult, így kétgólos Barca-vezetéssel tértek pihenőre az együttesek.
Iváncsik Gergő két elhibázott lövéssel kezdett szünet után, hamar négygólos lett a katalán előny, mivel Pérezt ráadásul két percre ki is küldték. Vujin egy kihagyott hetes után kétszer is óriási gólt szerzett, a Veszprém igyekezett tartani 3-4 gólos hátrányát, főként Eklemovics remek passzaival és Sulics góljaival. Sajnos a Barca a második félidő közepén sok könnyű gólt szerzett gyors indításokból, mivel a Veszprém sokat hibázott támadásban. Egyre nehezebbnek tűnt a magyar bajnok helyzete, mivel Sarics továbbra is remekelt a hazaiak kapujában, így nőtt a katalánok előnye. Hat gólra zárkózott fel a Veszprém az utolsó két percre, majd Perics két büntetőt is megfogott, ezt követően Romero, végül időn tőli büntetőből Terzics talált be, így hat gólos hátrányból kellene továbbjutnia május 1-jén a Veszprémnek.
Forrás: www.sportandmedia.com